tev 2011.11.16. 09:45

Húzz egy lapot!

Egy olyan közösen elkészíthető játékot ajánlunk, mely segít a különböző nyelvtani fogalmak differenciálásában, és mindeközben remek lehetőséget ad az olvasás, írás gyakorlására, a beszédkészség fejlesztésére.

A játékhoz szükségünk van csomagolópapírra, A/4-es lapra a kis kártyákhoz, filctollra és színes ceruzákra.

file_217877.jpgElső teendőnk elkészíteni a kártyákat. Engedjük, hogy a gyerekek maguk készítsék el a játékhoz szükséges eszközöket.

A filctollal húzzunk a csomagolópapír közepére egy függőleges és egy vízszintes vonalat, és osszuk négy egyenlő részre a lapot.

Az első rész tetejére írjuk fel, hogy „főnév”. A többibe pedig hogy „ige”, „melléknév” és „határozószó”.

Menjünk végig mindegyik nyelvtani fogalmon a gyerekekkel. Beszéljük meg, hogy mit nevezünk főnévnek, igének, melléknévnek és határozószónak.

Mind a négy fogalomhoz gyűjtsünk 6-6 példát, és írjuk a csomagolópapír megfelelő részébe mindegyiket. Így egy 24 szóból álló gyűjteményünk lesz.

Ezután mindegyik szót ráírjuk két kártyára, a bal felső és a jobb alsó sarokba. A kártya középső területe üres marad. (Tehát, ugyanazt a szót két kártyára is felírjuk.)

Ezt követően színes ceruzával a kártyák közepére rajzoljuk a szavak jelentését. (Pl. a „fut” szóhoz egy futó embert.)

Ha elkészültünk, akkor 2x24 darabos kártyasorozatot kapunk, amelyben minden kártyának van egy párja.

A játék menete a következő:

  1. Keverjük meg a kártyákat, és osszunk 7 lapot minden játékosnak. A maradékot rendezzük pakliba, és helyezzük az asztal közepére.
     
  2. Ha valaki párt talál a lapjai között, félre teszi. A játékosok a megmaradt kártyáikat a négy nyelvtani kategória szerint csoportokba rendezik, és a kezükben tartják.
     
  3. Máris kezdődhet a játék. Az első játékos a nála lévő lapok közül kiválaszt egyet, és megmondja, hogy főnév, ige, melléknév vagy határozószó a kártyáján szereplő szó. A másik játékosnak gyorsan meg kell néznie, hogy a kezében tartja-e a keresett kártya párját. 
     
  4. Az első játékos a barkochba szabályai szerint megkérdezi a másik játékostól, hogy valóban az ő kártyájának a párját találta-e meg. pl. "Egy épület van nálad?", "Az ég színe van nálad?" stb.
     
  5. Ha igen, a megkérdezett odaadja az első játékosnak a kártyáját, aki félre teszi a párt és választ egy újabb kártyát a kezében levők közül, és az előbb leírt módon zajlik tovább a játék. Ha nem, akkor azt mondja a második játékos, hogy „Húzz egy lapot!”, és az első játékosnak húznia kell egy lapot a pakliból. És a másik játékos van soron.
     
  6. A játék addig folytatódik, míg minden kártyának meg nem lesz a párja. Az a játékos nyer, aki több párt gyűjtött össze.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása