tev 2011.11.13. 16:55

Kincskeresés

penguins3.jpgA játék kezdetén minden résztvevőnek választania kell egy arra alkalmas, jól elrejthető, inkább kisebb méretű tárgyat, melyet jól meg kell néznie, jegyeznie mindenkinek, mert ezek lesznek a kincsek, amiket a játékosoknak majd meg kell találniuk.

Ezután egyesével minden játékos keres egy rejtekhelyet a saját kincsének. Ezt próbáljuk lehetőleg úgy tenni, hogy a többiek ne is lássák, hogy merrefele mozgunk, ne sejtsék, hogy merre lesz majd a kincs.

A következő lépés a térképrajzolás. Egy-két alapvető, egységes dologban megállapodhatunk pl.: kiinduló pont, melyik szobát, hogyan nevezzük, ha esetleg ezt fel akarjuk tüntetni a térképen stb. De egyébként ezt a részt is elvonultan, egymás munkáját nem nézve, nem zavarva végezzük.DSC00233_1.jpg

A térképen feltüntethetjük a „start” helyét, hogy milyen utat kell bejárni a kincsig, vagy csak a következő pontig, ahova elhelyeztünk valamilyen további útbaigazító jelet. 

DSC00236_1.jpgTermészetesen a kincshez vezető úton számos veszély is leselkedhet ránk (a sötétből ránk ijesztő villogó szemű szellem = zseblámpával megoldva), ezeket sem árt jelölni a térképen. Nehéz terepre is juthatunk pl.: mocsár, melyen csak a megfelelő helyekre lépve lehet átkelni, vagy egy keskeny palló, amin tyúklépésben tudunk csak végigmenni. 
DSC00240_1.jpg

Láthatjuk, hogy a térképrajzoláson kívül sok egyéb előkészületet is igényel ez a játék. Sőt sokszor a „csapdák” kiépítése tovább tart, mint maga a „kincskeresés”, de tulajdonképpen az már mind hozzátartozik, úgy, hogy hagyjuk a gyerekeket addig rajzolni, kitalálni, építeni, nyomokat elhelyezni, amíg csak kedvük van. Ha elkészült az egész „pálya”, cseréljünk térképet, és minden kincsvadász egyszerre indulhat a másik kincsének a keresésére, a másik térképe alapján.

Ha a térkép alapján már odajutottunk a kincs rejtekhelyéhez, tehát pl. már a megfelelő szobában vagyunk, de még nem találtuk meg, kérjünk segítséget a kincs „tulajdonosától”, hogy a hideg-meleg játék szabályai szerint irányítson minket. 
DSC00234_1.jpg

Fel lehet fogni versenyként is, akkor az nyer, aki előbb akad az elrejtett tárgy nyomára, de a játék alapvető célja, hogy mindenki megtalálja a másik kincsét – és ehhez lehetőleg alkalmas térképet készítsünk. A játék akkor ér véget, ha az összes tárgy újra megkerült.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása