Kivel ne fordult volna már elő, hogy azért csalt egy kicsit a társasban, hogy a gyerek nehogy veszítsen, a házi futóversenyen azért lassított le, hogy gyermeke érjen először célba. Ez ösztönös magatartás a szülő részéről: csak szeretné megóvni gyermekét a rossz dolgoktól, és úgy gondolja, felnőttként ő könnyebben elfogadja vereséget, pláne a saját gyermekével szemben.

De amerikai kutatások kimutatták, hogy a vesztésnek jó hatása is van a gyerekekre, segít empatikus, alkalmazkodó emberré válni. Szakértők szerint a növekedés során meg kell élnünk kellemetlenségeket, sőt nagy csalódásokat is.

Természetesen, ha gyermekünk a vesztés tényére azzal reagál, hogy eldobálja, földhöz vágja a játékot, nehéz elhinni, hogy mindez az ő érdekét szolgálja. Tudnunk kell, a pillanatnyi negatív élménynek a későbbiekben mutatkozik meg a kedvező hatása.  A játékban való veszíteni tudás jótékony hatásai az alábbiakban mutatkozik meg.

A világ tele van versennyel, a szülőkkel való közös társasjátékozás lehet az első hasznos terepe a megküzdési stratégiák, készségek elsajátításának. Ha társasjátékozás közben hagyjuk veszíteni a gyereket, akkor egy védett helyzetben szerezheti meg a vesztés élményét, és így nekünk is sokkal könnyebb kezelni, mintha ezt az óvodában, iskolában, vagy más nyilvános helyen szenvedné el. Ne feledjük, aki nem tanul meg veszíteni, sohasem fog megbirkózni vele.

A játékban való vesztés hozzásegíti a gyermeket ahhoz, hogy tanuljon a hibáiból. A vesztés élménye arra sarkallja a gyereket, hogy gondolja át, elemezze, mit csinált vajon rosszul, hogyan csinálja máskor jobban. A hibákból való tanulás egy következő játékban az eredményességet is növeli. Az a tény pedig, hogy kezdetben valami nem ment jól, de urrá tudtam rajta lenni, növeli az önmagunkba és a képességeinkbe vetett hitet. Ennek a növekvő önbizalomnak pozitív hatásai minden megmérettetésnél érzékelhetővé válnak.

A gyerekek addig nem tudják elképzelni, átérezni, milyen lehet veszíteni, míg maguk nem élik át ezt a helyzetet. Tehát minden alkalommal, amikor a gyerek veszít a játékban, kap egy kis leckét abból, milyen is veszíteni. Ezek az élmények vezetik el ahhoz, hogy empatikus, ha kell, szolidáris legyen a vesztesekkel az élet minden területén.

A játékban való vesztés arra is megtanítja a gyermeket, hogy nem lehet minden, mindig úgy, ahogyan ő szeretné. Megtanítja, hogy annak ellenére, hogy nem sikerült az, amit szeretett volna, nyerni, neki továbbra is viselkednie kell a többiek társaságában. Meg kell tanulnia kontrollálnia saját viselkedését, hiszen dührohamával, csalódottságával nem válhat nevetség tárgyává a gyermekközösségben.

Meg kell tanulnia, hogy társasjátékozás akár veszít, akár nem elsősorban egy szórakozás. Meg kell tanulnia kezelni saját kudarcait, hogy ne a veszteségélmény, hanem a közös játék öröme váljon meghatározóvá. Rá kell jönnie, hogy a játék elvesztésével még nem dől össze a világ.

Azok a gyerekek, akik nem tanulnak meg veszíteni, könnyebben válnak szorongó felnőttekké, mert nem tanulták meg azokat a helyzeteket kezelni, amik nem terveiknek megfelelően alakulnak. Azok, akik a játékon keresztül lehetőséget kapnak kudarcaik kezelésére, egy hosszú tanulási folyamaton keresztül készülhetnek fel a felnőtt élet megpróbáltatásaira. Szülőként a mi feladatunk ennek a tanulási folyamatnak a segítése, tehát ne legyen lelkiismeretfurdalásunk, ha olykor a gyermeket megelőzve mi érünk be elsőként a célba.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.